Ukrajnából külföldre csempészik a hadköteles korú férfiakat – több mint 600 házkutatást tartott a rendőrség
Az ukrán rendőrség szerint az embercsempészek több száz hadkötelesnek segítettek átkelni a határokon.
„Ukrajna nem adja fel” – jelentette ki az elnök az ukrán államiság ünnepén.
Az ukrán államiság napját most először nemzeti ünnepként köszöntve Zelenszkij gratulált honfitársainak az országot támadó orosz erők elleni „szabadságharcukért”.
„Ukrajna nem adja fel”
– hangsúlyozta, kijelentve, hogy az orosz csapatok csütörtök hajnalban is több rakétatámadást intéztek ukrán célpontok ellen.
Zelenszkij beszámolt róla, hogy az immáron több mint öt hónapja zajló háború következtében az ország területének mintegy húsz százaléka orosz ellenőrzés alá került. A Nyugathoz szólva egyúttal további nehézfegyvereket kért a támadások leveréséhez és a megszállt területek felszabadításához.
Zelenszkij tavaly augusztus 24-én, Ukrajna függetlenné válásának harmincadik évfordulóján hirdette ki, hogy ezentúl az ukrán államiságnak is nemzeti ünnepet szentelnek, amelyet július 28-án tartanak meg. Emlékeztetett arra is, hogy a Kijevi Rusz 988. július 28-án vette fel a kereszténységet, és ezzel több mint ezer évre Kijevbe vezethető vissza az ortodox kereszténység elterjedése.
(MTI)
Nyitókép: UKRAINIAN PRESIDENTIAL PRESS SERVICE / AFP